Hírek, 2016.06.07.
"Nyelv és éneklés - nélkülük nem tudok lélegezni se"
Egy belvárosi kávézóban ülünk Heini Lehtonennel, és a mellettünk elsiető embereket nézzük. Beszélgetésünk apropója, hogy Heini nyáron visszaköltözik Finnországba, miután két évet lektorként dolgozott az ELTÉ-n. Heinit hallgatva könnyű elképzelni, hogy a diákoknak hiányozni fog jókedvű, energikus tanáruk, mint ahogy hiányozni fog azoknak is, akik hallották őt énekelni különböző rendezvényeken.
"Ellentmondásos és kicsit szomorú" – válaszolja Heini, amikor megkérdezem, hogy milyen érzésekkel hagyja itt Budapestet. "Hiányozni fog Budapest. A város iránti vonzalmam 2002-ben kezdődött, amikor ösztöndíjjal itt tanultam. A tanítás is nagyon sokat adott. A hallgatók motiváltak, ügyesek, és komoly munkát lehet végezni velük. Most viszont olyan lehetőség kínálkozott, amit meg kellett ragadnom. Egy kutatási projektben vehetek részt, amelynek tárgya a többnyelvűség Kelet-Helsinkiben."
Mi a legjobb a lektori munkában?
"A sokoldalúság és a változatosság. Soha nem unatkozunk. A diákok motiváltak, és gyorsan haladnak, így hamar kialakul bennük a magabiztosság, hogy tudnak valamit. A másik, amit élveztem, hogy a lektori munka révén egészen új szemszögből látja az ember a saját kultúráját. Az, hogy a saját kultúrádat megtapasztalhatod egy idegen kultúrán át tükröződve, végérvényesen megváltoztat. Nálam ez a változás már akkor elkezdődött, amikor finn nyelvet tanítottam a Bécsi Egyetemen 2005-től 2007-ig."
A családod többnyelvű. Melyik nyelvet mennyit használjátok?
"Általában németül beszélünk otthon, de az ötéves kislányommal én finnül beszélek, amit szerencsére a férjem is ért, így nem érzi magát kizárva semmiből. A kislányunk most németül tud jobban, mert német nyelvű óvodába jár, és én vagyok az egyetlen, aki finnül beszél vele nap mint nap. A nyelvtudás szintentartásában nagy segítségünkre volt a Finn Iskola, ahova heti egyszer jártunk, valamint a finn nyelvű DVD-k. Az az igazság, a videónézést elég lazán kezeltem: bármennyit nézhetett, ha finnül volt a mese. És persze sokat olvastunk finn könyveket, és mindig próbáltunk finnül beszélgetni. Hálás vagyok azért, hogy a kislányunkkal minden könnyen ment: gyorsan megtanult beszélni, és az elejétől fogva külön használja a két nyelvet. A finnen és a németen kívül magyarul is ért, sőt beszél is valamennyire."
Heini sokáig gondolkozik a válaszon, amikor megkérdezem, mi volt számára a legnagyobb kihívás Magyarországon, mert szerinte igazából minden jól működött, ami meg nem, arra fel volt készülve. Aztán mégis eszébe jut valami: a nyelvrokonság átpolitizáltsága. "A finnugorsághoz való hozzáállás nagyon megváltozott az elmúlt 15 évben. 2002-ben, amikor valaki megtudta, hogy finn vagyok, az volt az első reakció, hogy "testvérek vagyunk, rokonok vagyunk!", picit még vissza is kellett fogni az embereket. Mára ez teljesen megváltozott, a legtöbben megkérdezik, hogy "De hát a nyelvrokonságot visszavonták, nem?" És ugyanezt tapasztalom mindenhol, a taxiban, az étteremben, teljesen átlagos emberektől. Nagyon gyakran belefutok ebbe, és ilyenkor nehéz megtalálnom a megfelelő szavakat anélkül, hogy felhúznám magam, mivel jól ismerem a témát, és tudom, hogy a nyelvrokonság nyelvészeti kutatásokon alapul, és semmi köze a genetikai rokonsághoz. Úgy tűnik azonban, hogy az emberek meg sem akarják hallgatni, hogy mit mondanék erről nekik nyelvészként.
Mit tudnak a magyarok Finnországról? Hogyan viszonyulnak a finnekhez?
"Nagyon pozitívan viszonyulnak, Finnországot stabil és biztonságos országnak tartják. A fiataloknak inkább sztereotípiáik vannak: a hideg jut eszükbe, Joulupukki (Mikulás) és Kimi Räikkönen. Kimi Räikkönen nagyon ismert személy a magyar fiatalok körében. És még a zene jut eszébe az embereknek."
Mi hiányzott Finnországból?
"Őszintén szólva nem igazán volt honvágyam, nagyon jól éreztem itt magam. Talán négy dolgot említenék mégis. Az ételek közül a finn rozskenyér és a hal hiányzott, főleg a maréna és a lazac, mert ezeket vagy nem lehet kapni Magyarországon, vagy nem olyan jók. A magyar halakat nem szerettem meg. Aztán van két nap az évben, amikor Finnországban szeretnék lenni: május elsején és akkor, amikor először esik a hó. Nagyon szeretem a május elsejét, és szeretek akkor Helsinkiben lenni, mert az sehol máshol nem ugyanaz. Ezeken kívül hiányzanak még a fehér éjszakák: a hosszú, sötét tél után rengeteg energiával tudják feltölteni az embert.
Mit vinnél magaddal Magyarországról?
"Borokat, ízeket, főleg a pirospaprikáét, az időjárást, a budapesti városi életet és a magyar nyelvű kultúrát. Ízig-vérig városi ember vagyok, szeretem az életet a nagyváros utcáin. Úgy érzem, hogy itt – mint ahogy máshol is Közép-Európában – jobban élvezik az emberek az életet, lazábban viszonyulnak hozzá, nemcsak a munkának élnek. A tavaszi virágzási időszak is nagyon tetszik, szerintem azért is, mert itt talán többfajta növény van. És hát szeretem a napot, sőt a forró nyarakat is! A magyar nyelvhez szenvedélyes viszony fűz, és már előre sajnálom, hogy a jövőben nem fogom hallani minden nap. Hiányozni fog még az intenzív magyar nép- és világzenei élet."
Többször felléptél énekesként is Budapesten. Honnan jön az éneklés?
"Mindig is énekeltem, amióta az eszemet tudom, aztán később jött még ehhez a néptánc és a hegedű. Népdalokat 18 éve éneklek különböző formációkban, a capella-együttesben és duóban is, egy harmonikással. Az éneklés számomra nem választás vagy döntés kérdése, magától jön. Két fontos dolog van az életemben: a nyelv és az éneklés. Úgy érzem, ezek nélkül nem tudok lélegezni sem."